csontritkulás (osteoporozis)
Tünetek
- Mozgási nehézség
Az oszteoporózis a csontok anyagának kóros mértékű megkevesbedése úgy, hogy a maradék csontállomány szerkezete és eloszlása a testben szabályos marad. Az oszteoporotikus csontok meggyengülnek, ami miatt korábban még könnyen elviselt terhelések hatására is eltörhetnek.Az oszteoporózis alattomos betegség, kezdetben semmilyen klinikai tünetet nem okoz.
Első jele egy kisebb baleset miatti csonttörés lehet, leggyakrabban a gerinc, a combnyak, a medence és a csukló csontjai törnek el. Előrehaladott formájában már egy lehajolás, kisebb tárgy felemelése, köhögés is csonttöréshez vezethet. Súlyos esetben a csigolyák a test súlyától összeroppanhatnak, ami görnyedéshez és a testmagaság csökkenéséhez vezet.Az oszteoporózis gyakran kísér bizonyos hormonális betegségeket illetve állapotokat (pl. menopauza), illetve egyes gyógyszerek mellékhatása is lehet (pl. szteroidok közepes vagy nagy dózisban hosszú időn keresztül).Bár sokan úgy tekintenek a csontritkulásra, mint női betegségre, jelentős számú férfit is utolér. Magas azon egyének száma is, akik még nem oszteoporotikusak, csontsűrűségük azonban már kisebb. Általánosságban elmondható, hogy az oszteoporózis hatékony kezelése sok esetben nem könnyű, viszont sohasem túl késő, illetve sohasem túl korai az oszteoporózis elleni intézkedéseket elkezdeni.Az oszteoporózis leggyakoribb és legsúlyosabb szövődménye a csonttörés. Leggyakrabban a gerinc, a combnyak, a medence és a csukló csontjait érinti. Bár a legtöbb beteg viszonylag jól kezelhető műtétileg, a combnyaktörés jelentős mozgáskorlátozottságot és halált is okozhat a műtét utáni szövődmények miatt.
A gerinc csigolyatesteinek összeroppanása esés vagy sérülés nélkül is kialakulhat, pusztán azért, mert a csigolyatestek csontállománya szinte elfogyott. Az összeroppanás súlyos fájdalommal járhat és a felépülésig tartó út hosszú. Ha több ilyen jellegű törése van, néhány centivel csökkenhet a magassága.
1 találat lehetséges gyógymódokra az Ön betegsége alapján
Betegségek
- csontritkulás (osteoporozis)
Az egészséges csontozat megtartásához három dologra van szükség: rendszeres testmozgásra, megfelelő mennyiségű kalciumra és megfelelő ...

